Íme 12 szerencsés ember, aki farkasszemet nézett a halállal és igazi csoda, hogy túlélték

Voltál már szerencsés az életben? Nem arra gondolok, hogy sikerült ötösre megírnod a zh-t, amire nem készültél, vagy hogy pont elérted a buszt. Most igazán nagy szerencsére gondolok. Úsztál már meg egy súlyos balesetet, ami csak egy hajszálon múlt? Hoztál olyan döntést, amelyről utólag kiderült, hogy az egész életedet pozitív irányba terelte? Nos, jelen válogatásunk szereplői nyugodt szívvel jelenthetik ki, hogy őket Fortuna a kegyébe fogadta, és egy igazi őrangyal vigyázhat rájuk. A helyükben én rendszeresen lottóznék, biztos, ami biztos…

Dionisio Pulido – az ember, aki vulkánt talált a saját birtokán

1943. február 20-án a mexikói Paricutin faluban egy Dionisio Pulido nevű férfi egy kisebb dombba botlott, ami látszólag a semmiből nőtt ki, és egy óriási repedés tátongott a tetején. A két méter magas dombocskából pedig gáz pöfögött kifelé.

A felfedezés után 24 órával az apró dombból egy dühös, ötven méter magas vulkán lett, amely folyamatosan nőtt. Az égből lehulló hamu tönkretette a környék élővilágát, a vulkánból pedig júniusban láva is szivárgott, így az egész falut evakuálni kellett.

A vulkán keletkezésének első évében folyamatosan növekedett, de egy idő után alábbhagyott az aktivitása. A kitörések szórványossá váltak, egy-egy ilyen esemény között hosszú csendes időszakok teltek el. Csak 1952-ben szunnyadt el, ekkor már mintegy 400 méterrel magasodott a környező völgy fölé. A kitörés emberek ezreit érintette, nekik máshol kellett új életet kezdeniük.

Mielőtt végleg elhagyta volna a falut, Pulido visszatért oda, ahol egykor kukoricamezője volt, és kitett egy táblát, melyen a következő felirat állt: „Ez a vulkán Dionisio Pulido tulajdonában áll, és ő is működteti.”

Aron Ralston – túlélni 127 órát egy szikla alatt

2003-ban Aron Ralston a Utah-beli Blue John kanyonban túrázott. A sima kikapcsolódás azonban gyorsan rémálommá vált a hegymászó számára: megcsúszott, és leesett egy szakadékba, majd egy óriási szikla zuhant rá a jobb kezére, azt szorosan a kanyon falához nyomva. Megpróbált valahogy kijutni a szorításból, de a karja nem mozdult.

Napokat töltött a szikla fogságában, és végül rájött, hogy túlélése érdekében le kell vágnia saját karját. Viszont a kése nem volt elég éles ehhez a művelethez, így a szikla segítségével előbb el kellett törnie a beszorult végtagot. Miután ezt megtette, késével már át tudta vágni a porcokat, az inakat és a bőrt.

Öt és fél nappal csapdába esése után Ralston kiszabadult, rátaláltak, és megmentették. Évekkel később pedig már a róla készülő film, a 127 óra producereinek segített története rekonstruálásában.

Vesna Vulović – a nő, aki túlélt egy 10 ezer méteres zuhanást

Vesna Vulović légiutaskísérőként dolgozott a Yugoslav Airlines légitársaságnál. 1972. január 26-án egy Koppenhágából Belgrádba tartó járaton dolgozott, amikor a gép valahol Csehország felett nagyjából 10 kilométeres magasságban hirtelen felrobbant, majd lezuhant.

Amikor a mentőcsapatok odaértek a becsapódás helyszínére, megtalálták a légiutaskísérőt is. A nő többek között koponya- és csigolyatörést szenvedett, rengeteg vért vesztett, és három napig kómában feküdt. Súlyos sérülései ellenére túlélte a balesetet.

Vulović ezzel – bár akarata ellenére – felállította a leghosszabb ejtőernyő nélküli zuhanás Guinness-rekordját.

Anna Bågenholm – a nő, aki a halálból tért vissza

Dr. Anna Bågenholm éppen egy vízesés környékén síelt, amikor arccal előre beesett a fagyos vízbe, jég alá került, ahonnan majdnem 80 percig nem tudott szabadulni. Talált ugyan egy levegőzsebet, de ezzel csak egy bő fél órán keresztül tudott lélegezni. Azután a hideg és a kimerültség miatt a víz alá merült, ahol további 40 percet töltött el.

A nőt végül kimentették, majd kórházba vitték. A szíve 2 órára leállt, testhőmérséklete pedig 13,7 foknál is alacsonyabbra csökkent. Ezek külön-külön is végzetesek lehettek volna, de az orvosoknak 9 óra alatt sikerült visszaállítani Bågenholm életfunkcióit. Kezeiben és lábaiban izomproblémák léptek fel, de agykárosodást nem szenvedett.

Jamagucsi Cutomu – két nukleáris támadás túlélője

1945. augusztus 6-án Jamagucsi Cutomu Hirosimában tartózkodott hivatalos látogatáson. Ez lett volna az utolsó napja a városban, de a történelem ismert eseménye felülírta számításait.

Kora reggel egy amerikai B-29-es bombázó ledobta a “Little Boy” nevű urántartalmú atombombát a város felett, amely előbb erős fényjelenséget okozott, majd elpusztított szinte mindent. A robbanás Hirosima majdnem teljes lakosságával végzett, Jamagucsi viszont megúszta égési sérülésekkel és beszakadt dobhártyákkal.

Három nappal később, miután visszatért feleségéhez és gyermekéhez Nagaszakiba, egy második bombát is ledobtak. A szerkezet – amely sokkal erősebb volt a hirosimainál – az egész várost lerombolta, a férfi, felesége és fia viszont túlélte a támadást.

Jamagucsi betegeskedett ugyan a sugárzás miatt, de felépült, és normális életet élt családjával egészen 2010-es haláláig.

Roy Sullivan – a “villámranger”

Egy Roy Sullivan nevű virginiai rangerbe összesen hétszer csapott bele a villám; a férfi még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint az ember, aki vonzza a villámokat. A könyvben azt is pontosan leírják, hogy a férfi milyen sérüléseket szenvedett.

A leírás szerint Sullivan kálváriája 1942-ben kezdődött, az első villámnak köszönhetően a nagylábujjkörmét veszítette el, a második csapás pedig 1969-ben érte, ezt két szemöldöke bánta. 1970 júliusában a bal válla roncsolódott, két évvel később, 1972. április 16-án pedig a haja gyulladt ki. 1973 augusztusában ismét a haja kezdett el lángolni, de a lába is megsérült, 1976 nyarán a térde károsodott, 1977. június 25-én pedig a mellkasa és a hasa is megégett.

Érdekesség, hogy amikor a hetedik villámcsapást elszenvedte, az épp akkor történt, amikor huszonkettedik alkalommal vert vissza bottal medvetámadást.

Anatolij Bugorszki – az ember, akin átment egy protonsugár

Anatolij Bugorszki orosz tudós 1978-ban érdekes balesetet szenvedett: egy protonsugár találta fejbe – a sugarat egy részecskegyorsító segítségével közel fénysebességre gyorsították fel, ekkor történt meg a baj. Annak idején senki sem tudta biztosan, hogy Anatolijt pontosan milyen sérülés érte, mivel addig még csak hasonló sem történt senkivel. Mindenesetre azt feltételezték, hogy a baleset végez majd a tudóssal.

Bugorszkinak nem voltak fájdalmai, de elmondása szerint olyan világos fényt látott a baleset során, amelyhez hasonlót addig soha nem tapasztalt. Mint kiderült, a kutató bal fülében keletkezett némi hallásromlás, az arcának pedig lebénult a bal oldala, de egyébként viszonylag normális életet él.

Ewa Wiśnierska – az ejtőernyős, akit beszívott a vihar

Ewa Wiśnierska tapasztalt, nemzetközi szinten is ismert ejtőernyős. 2007-ben éppen Ausztráliában ugrott, amikor ijesztő viharba került a levegőben. Egy közel 80 km/h-s örvényben találta magát, amely közel 10 ezer méteres magasságba röpítette fel – tehát még a Mount Everest csúcsánál is magasabbra.

Az oxigénhiány miatt közel egy óráig volt eszméletlen. Csodával határos módon sértetlenül sodródott a sokszor -40 Celsius-fokos levegőben úgy, hogy körülötte jégeső esett, na meg villámok tomboltak.

Orvosok szerint az, hogy a nő elájult, még segíthetett is a túlélésében, mivel lelassította a pulzusát és egyéb testfunkcióit. Akkor ébredt fel, amikor a vihar már kezdett megnyugodni, és később biztonságosan földet ért.

Joe Simpson – az ember, aki legyőzte a hegyet

Joe Simpson és társa, Simon Yates éppen az Andok perui részén mászott hegyet, amikor Simpson eltörte a lábát. Yates egy magához erősített kötél segítségével próbálta leereszteni (és ezzel biztonságba helyezni) bajba jutott társát egy hegyi párkányról, de a kötél elfogyott, és Yatesnek döntést kellett hoznia: el kellett vágnia a kötelet ahhoz, hogy megmentse saját magát.

Elképesztő, de Simpson pont egy párkányra esett, és nem szenvedett újabb sérülést. Biztos volt abban, hogy meg fog halni, de semmiképp sem szeretett volna egyedül maradni. Közel 10 kilométert tett meg 4 nap alatt, majd végül visszatért a táborba, ahol barátjával, Simonnal is találkozott.

Simpson túlélte a kalandot, és könyvet írt róla, a hihetetlen utazásból pedig később filmet is készítettek.

Louis Zamperini – a “rendíthetetlen”

1943. május 27-én az amerikai légierő egyik gépe mentőküldetést teljesített a Csendes-óceánon, amikor meghibásodott, és a vízbe zuhant. A fedélzeten tartózkodók egyike Louis Zamperini hadnagy volt (aki hosszútávfutóként az 1936-os berlini olimpián is részt vett), ő többedmagával túlélte a balesetet. Összesen 47 napig napig hánykolódtak, eközben halon és esővízen éltek. Zamperini és társa, Russell Phillips a Marshall-szigeteknél sodródott partra, ahol a japán hadsereg katonái találtak rájuk.

Zamperini számára itt fordultak még rosszabbra a dolgok: az olimpikonnak embertelen kínzást kellett kiállnia egy hadifoglyok számára fenntartott táborban, a bántalmazások mögött egy bizonyos Watanabe Mucuhiro (becenevén: “A Madár”) őrmester állt.

A borzalmas megpróbáltatások ellenére Zamperini túlélte a háborút, és 1945-ben felszabadították. A későbbi években megtért, és szeretett volna találkozni Watanabéval Japánban, hogy tudtára adja, megbocsátott neki, az egykori őrmester viszont visszautasította a lehetőséget.

Zamperini története 2014-ben kapott filmfeldolgozást “Rendíthetetlen” címmel, a mozi pedig elég jól ábrázolja, mi mindenen ment keresztül a férfi.