A kisfiú sírva kiabálta: „anyu szedd le, szedd le”.. Ám csak pofont kapott…

Néha bizony keményen arcul csap minket a rideg valóság. Ez a Facebookon talált történet magáért beszél:

“Tegnap hamarabb végeztem a sulival és leültem a buszmegállóban, a dohányzásra kijelölt helyre. Rágyújtottam, aztán megérkezett egy anyuka, kutyát sétáltatva (vélhetőleg ő volt a kis srác édesanyja), egy babakocsival amiben egy kisgyerek ült. Gagyogott, csacsogott össze vissza a kisfiú, de olyan imádni valóan, hogy még én is elmosolyodtam és figyeltem, pedig két paddal arrébb ültem. Nos odaszóltam az anyukának hogy leülnek-e ők is, mert akkor eloltom a cigit. Erre csak legyintett.

A rakoncátlan kutyakölyköt kikötötte a padhoz és elindult csikkezni. Jól olvasod.. A kukák hamusából kiszedegette a cigarettacsikkeket és visszaült a padra. A kisfiú közben folyamatosan nevetgélt és valamilyen malacperselyről beszélt az anyjának. Anyuka erre nagy kicsattanásban lekiabálta a fiú fejét, hogy hagyja már abba mert koncentrálni próbál (épp a csikkekből kisodort dohányból tekert cigit magának).

Megilletődve néztem a dolgokat, aztán jött a ráadás. Fogta a kiskutyát, aki a betont kaparta éppen, és a póráznál fogva (ami a kutyus nyakán volt) felemelte, majd berakta a babakocsiba. A kutya persze felhergelődött és csapkodott meg karmolászott össze vissza, addig, amíg a kisfiú már sírva nem fakadt azt kiabálva hogy “ANYU EZ FÁJ SZEDD LE, SZEDD LE”. Anyuka imént leszúrta a gyereket, hogy ne zavarja.

Hát nálam akkor valami elpattant és odamentem, leszedtem a kutyát a gyerekről és a srác se visított már, meg a kutya se nyöszörgött. Gondolom feltűnt a csend a hölgynek és felkapta a fejét. Megemlítettem neki, hogy bocsájtson meg, de a gyereke sírt és se neki se a kutyának nem volt jó. Erre anyuka néz rám értetlenül, hogy miért avatkozom bele a gyereknevelési módszereibe. Aztán javasolta a hölgy, hogy a rák fogyassza el a belsőszerveimet. Hát mondom én nem vitatkozom, legalább már a gyerek nem sír, elértem a célom.

Azzal a lendülettel ahogy kezdtem lenyugodni, már gyújtottam is meg a cigimet mondván, van még 10 percem a buszig. A kisfiú megint belekezdett mondandójába, vagyis csak kezdett volna, de amint kimondta hogy “anyaaaa” már kapott is egy pofont. De az a pofon olyat csattant, hogy még nekem is fájt. Aztán az édesanya rám nézett nagyon csúnyán, villámokat szóró szemekkel, hogy nehogy egy szót is szóljak. Én pedig nyugtáztam, hogy indulni készülnek. Felszálltak a buszra, a kutyán amúgy se szájkosár, se semmi, de a buszra is a nyakánál fogva ráncigálták fel.

Személy szerint a két legszerencsétlenebb egyénnel történt a dolog, hiszen egy kisgyerek vagy egy kutya nem tud mit tenni az ellen, hogyhogy az anyukája/gazdija ilyen mogorva, agresszív, ízléstelen (a csikkek miatt) ember legyen.
Senki nem érdemel ilyet. És nekik emellett a nő mellett kell felnőniük.”

Benned is megmozgat valamit? Akkor ne felejtsd el megosztani!